
Kardos Mihály atya
A lábait veszített szegedi pap az idősotthon helyett a Máltai Szeretetszolgálat hajléktalan embereket ápoló intézményébe költözött. Mit jelent a szegénység Kardos Mihály atyának, akinek budapesti
A lábait veszített szegedi pap az idősotthon helyett a Máltai Szeretetszolgálat hajléktalan embereket ápoló intézményébe költözött. Mit jelent a szegénység Kardos Mihály atyának, akinek budapesti
Mi a dolga a köztársasági elnök házastársának? A Máltai Podcast vendége dr. Herczegh Anita asszony, a Máltai Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete, Áder János korábbi köztársasági elnök
Bíró-Sass Nádja a beregsurányi máltai segítőpont vezetője és egyike az első főállású segítőknek, akik az ukrajnai menekülőket fogadják. Foglalkozása nehezen meghatározható, munkaköre arra szól, hogy
Az Ukrajnából hazatérő kamionok olykor 4-5 nap alatt araszolva jutnak át a határon. Balogh Endre a visszaúton esedékes várakozásról azt mondja, ez az ő személyes
A tolmácsnő, akinek az életét felkavarta és talán örökre megváltoztatta a nap, amikor az Ukrajnából menekülő családoknak fordítani kezdett. A Máltai Podcast vendége Bilasz Ludmilla.
Nagyon komoly beszélgetés Kovács András Péterrel, aki személyes érintettként lett a szenvedélybeteg családokban felnövekvő gyermekekért indult máltai program szószólója, és a Máltai Szeretetszolgálat kiadásában megjelent
A Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság egy olyan hely, ahol… … alighanem a legtöbb női tűzoltó szolgál – pedig a katonasággal és a rendőrséggel ellentétben a tűzoltás
Hámori Máté segítségével szintet lépett a Máltai Szimfónia program, és a gyerekek előtt megnyílt a Zeneakadémia nagyterme is. A Danubia Zenekar és az Operaház karmestere
Gyerekként még arról álmodott, hogy régész lesz vagy esetleg kéményseprő, aztán a családi stafétát továbbvéve mégis orvosi pálya mellett köteleződött el. Dr. Csiba Gábor sokszoros
A Máltai Podcast második évad első vendége szeptember 21-én Jenkei Péter országos bajnok maratonfutó, aki főállásban a Máltai Szeretetszolgálat Modellprogramok szervezeti egységének Projekt Center-vezetője. a
Fél év, tíz beszélgetés és még annál is több történet első kézből, a másik emberért végzett szolgálatról. Ez a Máltai Podcast első évada, melynek adásai
Muzsikus és zenetanár, aki ha kell az óráján egyaránt tud a szociális munkás, a barát és a pótapa szerepében jelen lenni. Báder Ernő kezdetektől a
Érdekvédőként ötmillió európai autista nevében járt el, jogaikat képviselve felszólalt az ENSZ székházában, majd a Máltai Szeretetszolgálat intézményvezetőjeként kétszáz értelmi fogyatékos ember pótanyukáka lett. A
Amikor helyzet van, hónapokra eltűnik Budapestről, és a helyszínen szervezi a segítségnyújtást. Vándor Attila, a vészhelyzetkezelési szolgálat rangidős tagja a menekült ellátás hátteréről beszélt a
Ott volt a Máltai Szeretetszolgálat alapításánál, szabadságot vett ki, hogy segíthessen a keletnémet menekültek befogadásában, és a mai napig őrzi a délszláv háborúban a gépkocsijukba
Az ukrajnai háború hetei alatt a Máltai Szeretetszolgálatnak új központja jött létre, ahonnan a menekülőkért végzett mindennapos munkát irányítják. A falu, ahol a vészhelyzetkezelési szolgálat
Mi az, ami 90 felett, mopeddel is börtönszolgálatra hív egy embert, és hogyan lehet barátságot kötni a fogva tartottakkal Skype-on. A Máltai Podcast legújabb adásában
Sikeres vállalkozó, informatikus és ‘jövőgyáros’. Bencsik Attila szerint minden hozzá hasonló embernek szüksége lenne egy olyan falura, mint Tarnabod. A Felzárkózó települések jelképes nagykövete évek
Mit csinál máltai segítőként a főorvos, aki Magyarországon először hajtott végre robottal agyműtétet? Mi a feladata a Máltai Lovagrend ispotályosának és az Országos Mentális Ideggyógyászati
Két háború története Kárpátaljáról elmesélve, ahonnan sokan már elmenekültek, és ahová sokan még ez után menekülnek. Rendkívüli Máltai Podcast Makuk Jánossal, a határ ukrajnai oldalán
Rászoruló gyerekek szemét vizsgálja, szükség esetén a szemüveget is elkészíti, amit a gyerekek ingyen kapnak meg a Máltai Szeretetszolgálattól. A műsor 2022. március 9-én, 16.30-tól